2010. április 11., vasárnap

Szavaztunk:-)

2010. március 1., hétfő

Miért éppen macska?

Manka mese 2. rész:
Nemrég ott hagytam abba, hogy megtaláltam Mankát, aki akkor még nem volt Manka, mert neve sem volt, csak egy kis nyávogó valami, ami nagy izgalommal töltött el, mert nekem ilyenem még sose volt. Plüsskutya, plüssmacska, plüssmackó igen, meg egy csomó csörgő és sípoló valami, amit rágni és rázni kellett, hogy megszólaljon, de ilyen! Magától nyávogott! - Egyfolytában. De nem szaladok előre, sőt itt egy kis előtörténet következik, miközben megszemlélhetitek, hogy dézsmálja meg Manka a linzerek tetején a porcukrot, amit imád és lesi meg - amúgy macska módra -, hogy van-e még valami a zacskóban. (Karácsonykor lenyalta a fáról a habkarikát is:-))


Macska-dézsma

Engem már kicsi koromtól nagyon érdekeltek a macskák, de míg én csak játszani szerettem volna velük, ők inkább ellenségesek voltak és megmorogtak, nekem ugrottak, amitől a frászt kaptam. Aztán egyszer találkoztunk egy kóbor szürke kandúrral, aki végre nem vett kutyába. Ez nagyon fura, met még azt is hagyta, hogy ott is(!) megszagolgassam. Dorombolt és hempergett nekem és játékosan a lábamat meg a pofámat kapkodta. Ezután, ha tehettem, elcsaltam a gazdit a macskosz felé, és nagyon szomorú voltam, ha nem volt a helyén, de ha ott volt, akkor egyenesen hozzám futott, pedig soha nem etettük. (Voltak ott még macskák, de azok valahogy nem akartak barátkozni.) Bár sokszor el akart bennünket kísérni, a gazdi nem engedte, nehogy baja legyen. Azt mondta, hogy ő már hozzá szokott a szabadsághoz, szomorú lenne a panelba zárva.

Mert akkor már a gazdi erősen gondolkozott, hogy kellene mellém valaki, hogy ne unatkozzam otthon, hisz hét emelet magasan csak a madarakat láthatom egész nap az ablakból. Kutyát nálunk csak egyet lehet hivatalosan lakásban tartani, ami esetünkben elég hülye szabály, mert én sem vagyok nagyobb, mint egy macska, na de ez van. Megint szóba jöhetett volna a nyúl, de a ha nyúl közelébe kerültem, tisztára felpörögtem, miközben az tisztára beijedt. A madarak dettó fel tudtak húzni. Egyszer már találtunk egy egész macskacsaládot, ami nagyon bíztató volt. A cicák nem szaladtak el, mert a mamájuk sem futott el, csak a félősebbek húzódtak hátrébb, egy-két bátor macs egész közel jött hozzám, de ha megmozdultam, visszaszaladtak. Ekkor mondta azt a gazdi először, hogy ha találok egy kismacskát, aki olyan kicsi, hogy még nem ijed meg tőlem, megtarthatom.

Persze azt tudnotok kell, hogy a gazdi nem akart a lakásba macskát. Neki már voltak macskái gyerekkorában, de azok kijártak. A macska szabad állat, szokta mondogatni. Így aztán még meg kellett győzni. Sajna fogadott nagymamim macskája sem vár meg soha, ha megpóbálom utólérni, de ez már egy másik történet...

2010. február 23., kedd

Talált kutya Szentendrén

Nem mi találtuk a kutyust, bár elég gyakran botlunk sajnos elhagyott ebekbe, és nem is a környéken került elő, de el kell ismernem, hogy tényleg nagy a hasonlóság - nézzétek csak a szemét - és egy "fajta-társat" mégsem hagyhat cserben az ember kutyája. Február 18-án Pócsmegyerről vitték be a szentendrei gyepmesteri telepre ezt a kistermetű kan kutyust, aki elvesztette, vagy megveszne egy ilyen ebecskéért, az kérem hívja a gyepmestert (Tolnai József) 06-20-931-69-48-as telefonszámon, vagy a telepet a 06-26-312-277-es számon. Garantáltan egy gazdi-állom, mert én is az vagyok:-) Bichon, vagy bichon keverék lehet, mert azt írják, kistermetű - esetleg Tibetke keverék, ha nagyobbacska. (És ne értse el senki a tréfát, a kutya nem veszett, "csak" elveszett.) 21-én éjjel került fel a következő weboldalra: www.elvesztem.hu.

2010. február 21., vasárnap

Megettem-e a telet? A májat biztosan!

Archív: 2007. február
Hát ez is bekövetkezett! Szinte az összes hó elolvadt és csupa trutyi lett a határ. A gazdi kitalálta, ha már a sarat kell dagasztanunk a hétvégén, hát menjünk le a Dunára. A nap sütött és nagyon fress volt a szél, ami a bundámba bújt, mert tegnap - ó szörnyűség! - a gazdi kifésülte az egészet, mondván itt a tavasz, nincs több mentség a kócosságra. Nagyon élveztem a sétát, csak azt sajnáltam, hogy kihagytuk a kedvenc kutyaáruházam. De találtam egy kis havat, amiben utoljára meghempergőzhettem, kár hogy vége már!

Délután pedig meglepődtem egy kis sült disznómájjal, amiért teljesen odavagyok. A gazdi úgy csinálja, hogy vesz 60 dkg májat, megtisztítja és ujjnyi vastagon szeleteket vág belőle, fokhagymaporral és majorannával fűszerezi, majd teljeskiőrlésű lisztbe forgatja. Ezt onnan tudom, mert amint rájövök, mi készül, azonnal a konyhában termek és feszülten figyelek. Mire a kisütésre kerül a dolog, már nem bírok magammal és egyik lábamról a másikra állok, úgy topogok, pedig a gazdi szerint vigyáznom kellene, mert a forró olaj nagyon pattog és megsérülhetek. Szerencsére gyorsan elkészül, mert ha sokáig sütik, akkor gumis lesz, én meg éhes. Akkor szeretem, ha kívül ropogós, belül omlós és édeskés.

Fontos, hogy semmiképp se legyen véres, mert mi kutyák nem ehetünk nyers sertést, az Aujeszky-betegség (álveszettség) miatt, amibe pár nap alatt belepusztulunk. (Mivel a vírus emberekre egyáltalán nem veszélyes, nem bízhatunk benne, hogy az elénk tett darab vizsgálva lett-e rá.) A máj A, B1, B6 és D vitamin forrás, de csak mértékkel fogyaszható.

Sertásmáj, akciós 319 HUF/kg (Tesco)

2010. február 14., vasárnap

Boldog Valentint!

Sziasztok! A hét elején már adtam tippeket a gazdiknak, de ha valaki az utolsó pillanatra hagyta, akkor még most sem késő, hisz az interneten számos recept található pár házi készítésű kutyakeksz legyártásához. Sajnos még ilyen jópofa kiszúrókat nem találtam magyar üzletekben, de szerencsére Valentin napra jó a szívecskés is. Nem igaz? Teljesen kezdő szakácsnőknek is ajánlott! Íme pár link magyar nyelven:
2005-ben a Kossuth kiadó gondozásában jelent meg magyarul Donna Twichell Roberts könyve, az Egészségeset és jót, hogy kutyánk boldog legyen. A könyv 50 jobbnál-jobb receptet - köztük számos kekszet is - tartalmaz. Sajnos jelenleg szinte sehol sem lehet megrendelni, de kisebb forgalmú üzletekben, könyvtárakban fellelhető. (Illetve a InterBook oldalán be lehet tenni a kosárba, bár ettől még lehet, hogy nincs nekik sem.)

Kutyakeksz sütő készlet recepttel, 20 USD (callingalldogs.com)
Mini kutyakeksz kiszúró készlet, 5 db, vegyes 7,99 USD (CopperGifts.com)
Kutyakeksz kiszúró készlet, 6 db, vegyes 12,95 USD (Foose Cookie Cutters)
Csont formájú kiszúró készlet, 4 db 36,95 USD (CopperGifts.com)
Egészségeset és jót, hogy kutyánk boldog legyen 2040 HUF (InterBook)

2010. február 13., szombat

Vancouver 2010, ahol nem vesznek kutyába

Tegnap nyitották meg, rendkívüli látványoság keretében a XXI. Téli Olimpiát. Nem tudom, tudjátok-e, de a vancouveri olimpián szívesen látják a kutyákat. Kedvencükkel a helyszínre látogatók mindenhol találhatnak kijelölt kutya WC-t, ezt a játékok oldalán több helyen is megerősítik. A hivatalos webshopban pedig akár mi is rendelhetünk vancouveri kutyás relikviákat: nyakörvet, olimpia-kék esőköpenyt minden kutyaméretben és egy helyi specialitást, a medveriasztó csengőt. (A póráz már sajnos nem szerepel a kínálatban.) A bolt oldalát nemrég elözönlötték a vásárlók és lefagyott, érdemes próbálkozni!:-)


Kutyanyakörv
az Olimpia logójával

Kutyapóráz
az Olimpia logójával

Esőköpeny kutyáknak
az Olimpia logójával

Medveriasztó csengő
az Olimpia logójával

Tudtad?
Hogy Vancouver mindennapjaiban is kutyabarát város. A három hónaposnál idősebb kutyákat 1950 óta regisztrálják. A városban 50 ezer kutya él. 31 parkjában még azt is megengedik, hogy adott időben azok a kutyusok, akik behívhatók, szabadon futkározhatnak, akár csapatosan is. A vízpartokon pedig kijelölt futtató és fürdőhelyeik vannak. Georgina, saját tapasztalatairól itt olvashatsz: Top Ten Lists. Itt olvastam arról is, hogy a Dogfrendly's.com négy éve az észak-amerikai 10-es top listájában a legkutyabarátabb városnak választotta Brit Columbia fővárosát. Valahogy így kellene nekünk is!

Hogy az olimpiai lángot számos, a helyszínhez köthető módon szállították Vancouverbe, például a 6-7. és a 11-12. napon kutyaszánon is. A kutyaszán nagyon fontos közlekedési eszköz volt Kanadában, kezdetben élelmet, később a postát is ezzel szállították. Manapság leginkább turistalátványosságnak számít, bár számosan sportként is űzik. Többet is megtudhatsz a láng útját leíró hivatalos oldalon.

Hogy az események helyszínén a rendfenntartó kutyák mellett öt mentőkutya is teljesít szolgálatot a lavinaveszély miatt. Tuckerről, a 6 éves golden retriverről olvashatsz a Skiing Magazin oldalain, aki gazdájával vesz részt az olimpia mentőcsapatában, fotókkal.

Olimpiai kutyanyakörv, 20 USD (Official Olympic Store)
Olimpiai esőköpeny kutyáknak, 48 USD -tól (Official Olympic Store)
Olimpiai medveriasztó csengő 8,99 USD (Official Olympic Store)
A termékek a Yahoo! Canada Shopping oldalain is megtekinthetőek.
Vigyázat! Ezek a hivatalos árak, de vannak helyek, ahol már akciós áron is hozzáférhetőek bizonyos darabok.

Kutya mentette meg a kisfiút a pumatámadástól

A vancouveri bejegyzéshez gyűjtöttem anyagokat, mikor erre a hírre találtam. Annyit lehet hallani gyermekekre támadó kutyákról, hogy úgy gondoltam, ez az eset sem sikkadhat el.

Január 5-én járta be amerikát egy újabb pumatámadás híre, ahol a 11 éves Austin Forman a saját udvarukon találta szembe magát az állattal a brit columbiai Boston Barban. A fiút az Angel névre hallgató 18 hónapos golden retriver mentette meg, amikor szembeszállt a vadállattal, míg a fiú a házba menekülhetett. A héten ez már a második támadás volt a környéken.

Elképzelhető, hogy a támadás Angel életébe került volna, ha egy rendőr nincs a közelben, aki a helyszínre érve látta, hogy a kutya feje a puma szájában volt, miközben a földre szorította. Végül szolgálatifegyverével maga vetett véget a küzdelemnek, de a vadállat még holtában sem eresztette Angelt.

A támadást követően, bár látszott, hogy fájdalmai vannak, a kutyus felment kis gazdájához a lépcsőn, megállt elötte és a farkát csóválta.

Csak erős gyomrúaknak ajánlom a videót, mert a képeken látszanak a támadás nyomai:


Angel sebei azóta beheggedtek, bár a nyomai még látszanak. Amerikára jellemző, hogy magánemberek számos felajánlást tettek a kutyusnak és becenevet is kapott a médiában: Snow Angel.

2010. február 10., szerda

A nevetés meghosszabbítja az életet!

Ha ez így van, akkor mindenkinek, aki macskát tart, kellene tartania kutyát is és fordítva. Sokan meglepődnek, hogy nekem - kutya létemre - van macskám, de az alábbi felvételt elnézve, szerencsére nem kell mindenkinek elmagyarázni, hogy miért.



Kb. ezer éve megígértem, hogy elmesélem Manka macska történetét. Így kezdődött:

Manka mese 1. rész: A megtalálás
Mankát egy napsugaras nyári hétvégén találtam egy parkoló kocsi alatt a lakótelepen. Már nagyon régóta, és nagyon keservesen nyávogott, de nem jött ki senkihez sem. Aztán jöttem én, és egyenesen hozzám szaladt, mintha a mamája lettem volna. Persze a gazdi visszafogott, mert nagyon izgatott voltam, de mikor az orrunk majdnem összeért, még én is visszahököltem ettől a bizalomtól.

Észrevehette, mert visszaszaladt. A gazdi kezdte bíztatni, és mikor újra kibújt, úgy látszott, hogy tőlem kevésbé fél, mint a gazditól, de azért sikerült felnyalábolnia. A fél markában elfért, olyan picike volt. Manka persze végig ordított, ami belőlem valami furcsa, óvó viselkedést váltott ki, amit sokáig ki is használt. Mikor a gazdi elvitte oda, ahol a többi macskát is etetik, azok azonnal kergetni kezdték. Nem durván, csak mintha meg szeretnék ismerni, de ő nem így gondolta (képzeljétek el, hogy akkorák vagytok, mint egy vajaszsemle és 3-4 idegen, felnőtt macska kocog a nyomotokban, gyanús érdeklődéssel). Végül átugrott a kerítésen és újra mellettem kötött ki. Egészen hazáig futott velünk, a többi macska a távolból diszkréten követte.

Aztán felvittük és megetettük, megitattuk és én macskául tanultam, de hogy miért tartottuk meg, azt majd később mesélem el. Tetszett a videó?

2010. február 9., kedd

Kitti Csenge új lapozgatója

-- Nálatok
laknak-e állatok?
Várnak-e rátok
régi barátok,
kutyák, csalafinta macskák
szimatolva a lábatok,
hogy merre jártatok? --

Ezt a lapozgatót kapta tőlem Kitti Csenge a nevenapjára. Szégyen-gyalázat, de mi hamarabb odaértünk köszönteni, mint a lap, amit elküldtünk neki már a múlt kedden, mert csak ma érkezett meg. Ne csodálkozzatok, ha a kutyátok megugatja a postást, csak nagyobb lépésekre ösztökéli!

Nálatok laknak-e állatok? Móra kiadó, akcióban, 623 HUF (Bookline)
Letölthető a Kaláka együttes előadásában 124 HUF (dalok.hu)

2010. február 8., hétfő

Hétvégén Valentin!

A napokban azon gondolkodtam, mi lenne egy kutyának a leginkább illő ajándék Valentin napra:
  • Legyen egyedi és különleges
  • Egyszerű és praktikus
  • Jelképezze az összetartozásunkat
Végül megtaláltam: egy nyakörv vagy kutyahám, hozzá illő pórázzal tökéletes lenne erre a napra (mint lányoknak a gyémánt gyűrű). Hogy garantáltan egyedi legyen, abban az etsy.com segített, itt találtam rá Lucky Fiona, a Retro Animals és The Mod Dog egyedi, saját készítésű,  retró ihletésű kutya-macska nyakörveire.


Lucky Fiona: The Sweet Fee

Lucky Fiona: The ChocoBloom

Retro Animals: Love Love Love

The Mod Dog: Lil' Red

The Sweet Fee nyakörv, Lucky Fiona, 16,99 USD (etsy.com)
The ChocoBloom nyakörv, Lucky Fiona, 16,99 USD (etsy.com)
Valentin napi nyakörvek, Retro Animals, 15,99 USD (etsy.com)
Lil' Red nyakörv, The Mod Dog, 20 USD (etsy.com)

Szerencsére nem kell amerikáig menni, mert az etsy.com-nak van magyar megfelelője, a Meska, ahol davir boltjában válogathatunk a szebbnél-szebb, egyedi designnel készült darabok között. (Davir blogja: davir dog design, illetve davir az etsy.com-on még több termékkel.) Személyes kedvenceim:



Retro csíkos "step in" hám, Davir, 4 800 HUF (Meska)
Vidám csíkos nyakörv-M, Davir, 2 000 HUF (Meska)
Piros alapon pöttyös kordbársony kutyahám, Davir, 4 800 HUF (Meska)
Jutalomfalat-tartó, türkiz alapon pöttyös, Davir, 3 700 HUF (Meska)
Menhelyről fogadott kutyusoknak 10% kedvezmény!

2010. február 7., vasárnap

Macskás kaland

Nem tüntem el, csak úgy látszik. A feltöltéses gondjaink egyenlőre nem csitúlnak. A gazdi indított magának egy filmes-mozis blogot is, ezért kicsit hanyagolva lett a blogom. A hétvégén megint Fehérváron voltunk, ahol akkorára nőtt a hó, hogy egészen elmerültem benne. A gazdi két nap csak lapátolt és lapátolt.

Manka Fehérváron 2008. május

Volt egy kis kalandom is. Mielőtt haza indultunk, egy környékbeli kandúr neki akart esni Mankának, a saját bejáratú macskámnak, hát rendre tanítottam. Sajnos már nem az első eset volt és a nagyi öreg macskáját is folyton összekarmolja és kitúrja a fészkéből, kieszi az étkéből, így megérdemelt egy kis ijesztgetést. Azért ne gondoljátok, hogy bántottam, csak kiugattam a fészekből, amit bitorolt. Velem szemben már nem volt olyan nagy legény, és eliszkolt. Mankát nagyon megviselte az eset, így értékelte a lovagiasságom: este nagyott játszottunk, immár otthon.

2010. január 19., kedd

Méghogy csak a macskák tudnak egyedül játszani...

Ezt meg kellett osztanom Veletek. Ez a Jerry fifikás jószág, és most mondjátok, hogy már erre is kitaláltak egy ketyerét, hogy dobálja nekünk a labdát! Részemről biztos nem rohangálnék egy robot kedvéért, már azt is nehezen tűröm, mikor takarít:-)


Utána néztem és egy "kutya-gazdi barátabb" verziója is kapható - szigorúan kinti használatra, mert fontos a friss levegő - megszállott apportírozóknak. Mindenki maga döntse el, mennyit ér meg neki egy 70 méteres dobás, én biztos nem futok utána!


Innotek HyperDog teniszlabda kilövő 11 400 HUF (PetDrogéria)

2010. január 18., hétfő

Ma nosztalgiáztam

Már a hó sem az igazi, - lehullik és elolvad - bezzeg az első telem és az első havam...

Ez a kép akadt a mancsomba. Anno három órát futkároztam a hóban és kutattam a vakondok után. A kép sajnos nem túl jó, mert végig esett és be volt borúlva. Egyszerre voltam nyakig havas és a fejem bubjáig sáros. Imádtam.

archív felvétel 2007. január

Mindössze 10 hónaposan a bundám fele volt a mostaninak, mégsem éreztem a hideget, annyira rabjaivá tettek a friss szagok.

2010. január 17., vasárnap

Disznófüle-farka

Sziasztok! Bocs, hogy már egy ideje nem írtam, de a gazdi a vizsgájára készül és teljesen lefoglalja a számítógépet. Pedig csináltunk pár videót a macskával is és külön, de sajna elromlott a Bluetooth kapcsolat a gépen, úgyhogy egy ideig nem tudunk semmit feltölteni. Remélem rövid ideig.


A hétvégi kedvenc jutifalatom, egy kis disznófül. Nem csak finom, de a fogamat is tisztítsa.


Pedigree Denta Stix Mini 110g, 370 HUF (PetNet webáruház)
Legjobb ajánlat: Dogsnack sertés fül 50db, 8 880 HUF (
PetDrogéria)
Kedvenc márkám: Nasi szárított sertés fül 2db, 490 HUF (NetPetShop)

Most a mami lábánál fekszem és várom, hogy kimenjünk egy kicsit havagolni. Ugyanis ma újra leesett a hó:-)

2010. január 12., kedd

Mama! Én is kérek egy ilyet!

Sziasztok! Próbálom minél otthonosabbá tenni a blogomat, de közben szinte semmi nem történik. Azaz mégsem. Ezt találtam a YouTube-on, gondoltam megosztom veletek:


Láttatok már mókust testközelben? Én már futottam utána. Elképesztő, milyen gyorsak, és ha fát érnek... hát nagyon ügyesek! Totál fel tudnak húzni, tisztára remegek, ha meglátom őket.

2010. január 10., vasárnap

Üdvözlet a Bloggereknek!

Sziasztok! Ma költöztem ide közétek egy másik blogból. Sajnos bejegyzésenként kellett ide másolnom mindent, de megérte! Amúgy egész nap csak durmolnék, annyira tré az idő.

archív felvétel 2007. szeptember

Mikor lent voltam, akkor is bőrig áztam. Ti hogy bírjátok ezt a szomorú időt?

2010. január 7., csütörtök

Behavazva

El kell mondjam, imádom a havat. A legszívesebben belebújnék ebbe a puha, finom, hófehér bundába. Ugrálnék, csúszkánék, szimatolnék benne reggeltől estig, estétől reggelig.


archív videó 2009. február

Ez a felvétel a tavalyi hóesésben született. Látjátok, hogy be tud ragadni a hó a lábujjaim közé? Rettenetes!

2010. január 6., szerda

Megjött a hó!

Tegnap még féllábon ugráltam a félcentisre felszórt sóréteg miatt, mikor nem volt semmi, de most ezerrel megjött a hó.

Annyira esett, hogy sétálni sem volt kedvem, ezért egy kis szoba-sporttal zártam a napot.

2010. január 3., vasárnap

Lustálkodás

Vasárnap a nagy hidegre való tekintettel végig lustálkodtuk a napot. Letöltöttünk pár vicces állatos videót a Youtube-ról. És ha már a lustálkodásról van szó, nekem ez a nyulas videó a kedvencem.

Este megtaláltuk a panel-mikulás karácsonyfáját, már csak a hó hiányzik hozzá.


2010. január 2., szombat

Hörcsög-vadászat

Szombaton egész nap hideg szél fújt. Jómagamnak semmi gondjon nincs a széllel, jókat szaladgálok benne, hogy felmelegedjek, de a gazdi, az már más tészta. Végig azt mondogatta, hogy nem megyünk hörcsögözni, nem megyünk hörcsögözni, de én ebből, csak a hörcsögözést hallottam meg.

A harmadik szülinapi ajándékom

Hogy mi az a "hörcsögözés"?
Na itt a gyengébb idegzetűek kérem szüneteltessék a blog olvasását a saját érdekükben. Mondhatom? A hörcsögözés bármely rágcsáló lokalizálását és totális megsemmisítését jelenti kültéri foglalkozás keretében. Lásd az archív felvételeket.


Sikerült közel négy órára kihúzni a sétát és ezzel kilőttem a hétvégi bónuszomat a gazdinál. Egeret, pockot sajnos ma nem fogtam, de sokat rohangáltam, mégtöbbet szimatoltam és kicsit ástam is a jó ügy érdekében.

2010. január 1., péntek

Újév reggelén - álmosan

Ma reggel "jó" szokása szerint Manka keltett bennünket.


Na ki van a dobozban?

Hát persze, hogy a kedvenc játékával kaptuk rajta: dobozvadászat. A macskákat nagyon könnyű boldoggá tenni. Ahhoz képest, hogy éjjel fél 1-ig a kanapé hátsó huzatába bújva kuporgott, ma reggel nagyon virgonc. Egy kis darabja látszik a karácsonyfának, amit szilveszterre kaptunk, mivel nem voltunk itthon karácsonykor. Nagyon finom illatok áradnak szét belőle.
Már én is jobban vagyok, de éjjel... Egyfolytában a gazdi ölében kucorogtam volna. Azok a durranások és csattanások, na meg a sok trombitálás... Egyszerre remegtem, mintha fáznék és lihegtem, mintha hőgutát kaptam volna. Enni is csak hajnalban tudtam, de akkor valami nagyon finomat kaptam: újév malacának hátsó körmös lábát. Remélem szerencsét hoz, mert nagyon izlett!

Karlie 4 db plüss korong macskamentával, 599 HUF (Fressnapf)
Akármilyen termék doboza lyukakkal, ingyen

B.B.U.É.K!

Békés, Boldog Új Évet Kívánok minden élőlénynek a Világegyetemben!
Baba kutya

THEO Dog 07 pamut póló csokornyakkendővel, 3 450 HUF (Doglove Shop)
PitaPata Dog tickers